2010. április 27., kedd

A vidámparkról

A mai Vidámpark története 1950 tavaszáig nyúlik vissza, amikor is hatalmas átalakulás kezdődött, és új nevét is ekkor kapta a Budapesti Vidám Park. A Belügyminisztérium április 27-én jóváhagyta a döntést és május 22-én már új formában nyitott a Vidám Park, amelyhez az Angol Park kerítésének lebontásával hozzácsatolták a Vurstlit is.

Az államosítással végleg eltűnt a liliputi falu, a Kék Hordó vendéglő, lebontották a Feszty Körkép épületét. Megszépítették a Vurstlit is, a bódékat kicsinosították, eltüntették a rikító foltokat, aszfalt utat kapott. Az Álomvasút helyére a Robogó került, amelynek barlangjában nem csontvázak ijesztgették a kiskocsik utasait, hanem a régi és az új falut mutatták be a látogatóknak. A végállomás előtt pedig Moszkva és Budapest képei voltak láthatók.

1953-ban fejeződik be a volt Vurstli és Angol Park egyesítése, az egészet körülkerítették, a moszkvai gyerekparadicsomhoz, a Gorkij Parkhoz hasonlóvá igyekeztek alakítani. 1956-ban már 65 szórakoztató játék üzemelt. Szépen alakult a látogatók száma, 1956-ban több mint 2 millió ember kereste fel a Vidám Parkot.

1959 és 1960 a látogatás csúcséve volt. Jól sikerült a Vidám Park 10 éves fennállásának megünneplése is. Tíz év alatt a látogatók száma megnégyszereződött. Ebben az időszakban jelentek meg a nagy szenzációt keltő automata játékok is.

A Vidám Park újkori történetének második szakasza mintegy hét évet ölel fel az önálló gazdálkodás kezdetéig. Jellemzője, hogy a régi, nagy játékok fokozatosan elöregedtek, de nincs elegendő pénz a felújításukra. Ugyancsak nincs pénz az igényeknek megfelelő és korszerű játékok beszerzésére. Ennek következménye, hogy fokozatosan csökken a Vidám Park látogatottsága. A látogatók elmaradása, az érdektelenség pedig maga után hozta a bevételek csökkenését.

A válság 1967-ben tetőzött, amikor is egy felmérés szerint 100 millió forintba került volna a teljes felújítás, modernizálás. A felettes szervek döntöttek: önállósították a Vidám Parkot, ami annyit jelentett, hogy a továbbiakban a bevételekből kellett eltartania magát.

A sikeres 1970-es esztendőben már 5 külföldről hozott vendégjáték is fogadta a látogatókat. Továbbra is szerepel a tervek között a külföldi játékok szerződtetése, amelyeknek hiánypótló szerepük van.

Az 1970-es években a nagy nyereséget hozó, modern elektromos játékok tartották el a veszteséges régieket. A Park legnépszerűbb helye akkoriban télen-nyáron a Villanyautó és a Játékház volt. Az utóbbi három termében összesen 144 játékautomata üzemelt.

1984-től a látogatók már minden létesítményt egész nap használhattak, a Park elkészült a játékok rendbehozatalával, az új játékok üzembeállításával. Folyt a Hullámvasút szerkezetének felújítása, elkészült a Viharvasút sci-fi változata, új pályát kapott a Kanyargó és elkészültek a tervek az Elvarázsolt Kastély újjáépítéséről. 1994. január elsején egyszemélyes részvénytársasággá alakult a Vidám Park. Ezzel újabb lehetőségek nyíltak, hiszen a részvénytársaság mobilabb, korszerűbb forma, mint a vállalat.

Új, vonzó berendezések kerültek a Parkba, mint pl. az Óriáscsúszda vagy a Break Dance. E középtávú koncepció alapján megindultak a felújítások, fejlesztések. Nem csak a játékokra fordított nagyobb figyelmet a Park, hanem a környezet barátságosabbá tételére is: az utak díszburkolatot kaptak, fákat telepítettek, virágokat ültettek és korszerűsítették a mosdókat.

1999 az Ikarusz működésének kezdete, mely sokemeletnyi emelkedése, a kabinok forgása semmivel össze nem hasonlítható élmény. 2000 tavaszán a nagy dobás a Looping Star beszerzése volt. Húsz kamion szállította ezt a berendezést a Vidám Parkba. A fémvázas, átforduló hullámvasút időnként 75 kilométeres sebességgel száguld és 24,5 méteres a legnagyobb hurok a pályáján, melyben egy pillanatig fejjel lefelé utaznak a látogatók. 2004-ben került átadásra a Gólkirály és a Fényvadász játék. A Gólkirály interaktív góllövő játék. A magas pontszámot elérő játékosok a világháló segítségével összemérhetik teljesítményüket a világ bármely táján kapura lövő játékosok eredményeivel.

A Fényvadász dodzsem európai viszonylatban a legnagyobb pályán működő játék, amellyel sötétített arénában lehet száguldozni a pontot érő zöld fénykörökre vadászva. Eközben számítógépes kijelzőn követhető nyomon a csapatok teljesítménye éppúgy, mint a játékosok egyéni pontjai.

A Budapesti Vidámpark 2005-ben rangos nemzetközi szakmai elismerésben, a Golden Pony díjban részesült, amellyel a Park fő célkitűzését: a hagyományőrzés és megújulás, modernizálás ötvözését is elismerték.

Térkép


Pécs-Budapest nagyobb térképen való megjelenítése

Dia

Kérdőív

Naptár

Képgaléria(Beszúrt képek)